Fiatal generáció motiválása

Y generáció motiválása

Hogyan tartsuk meg az “Y generációs” korosztályt?

Kik is tartoznak az Y generációs korcsoportba? Azon fiatalok, akik 1981 és 1996 között születtek. A ma élő 25-40 éveseket csak úgy tudjuk megtartani, hogy megértjük az ő szemléletüket és világról alkotott képüket. Róluk tudni kell, hogy nem sok mindenért kellett megküzdeniük a szó klasszikus értelmében, hiszen se forradalom, se világháború nem volt, amikor ők világra jöttek. Így az ő problémájuk sokkal másabb. Ezért nekik más fajta célt kellett találnijuk, ami motiválja őket!

Az Y generáció jellegzetessége, hogy nem elsődleges szempont a gyerek vállalás, így náluk ez kitolódik 30 éves koruk utáni időkre, mivel a karriert és a kényelmet helyezik előtérbe. A nagy kérdés ezt a kettőt, hogyan lehet összeegyeztetni. 

Mi az ami igazán fontos az Y generációnak?

  • rugalmas munkabeosztás
  • megbecsülés, elismerés 
  • a közösség 
  • önmegvalósítás

Az eddig felsoroltak nem pénzben mérendő prioritások voltak. Ezért még kiegészítésképpen megemlíteném, hogy náluk nagy szerepe van a munkahelyi kiegészítőknek, mint például céges laptop, telefon, kávé, csapatépítő programok. Hiszen ezek a kellékek az ő kényelmüket és mindennapi életüket szolgálja. 

Amennyiben szeretnél több Y generációs fiatal felnőttel együtt dolgozni, keress meg minket és szívesen segítünk a toborzásban!

Z generáció motiválása

Mi is az a Z generáció?

A technológia, a digitalizáció befolyása a Z generáció jellemzőinek alakulásában A technológiának és a médiának rendkívül erős hatása van a Z generáció tagjaira. Ezt jól mutatja a Z generáció egyéb, a szakirodalmakban gyakran használt megnevezései is: iGeneráció, Gen Tech, Digitális bennszülöttek, Net generáció, Facebook generáció, IT generáció (McCrindle–Wolfinger 2010). Számukra a digitális eszközök, az internet, az online tér olyannyira alapvetővé vált, hogy az online és offline, azaz az internet világa és a valóság közötti határok teljesen elmosódtak. Ösztönösen használják a technológia kínálta lehetőségeket: rendkívül gyorsak, annak következtében pedig, hogy az interneten pillanatok alatt megtalálják a számukra szükséges információt, meglehetősen türelmetlenek is. Olyan előnyös tulajdonságokra tettek szert digitális világban való jártasságuk és az őket érő sok inger révén mint a rugalmasság, problémamegoldó képesség és multitasking (azaz egy időben több feladat elvégzése).

A Z generáció motiválása

Interaktív, kreatív

Nagyon sok KKV állítja, hogy ő aztán nem fog játszóteret csinálni az irodájából, csak “mert a sok bugyuta multi meg a média erre neveli a fiatalokat”. Abba viszont nagyon kis részük gondol csak bele, hogy az ilyen multiknál a “játszótér” csak a cseresznye a habon, alatta ott a fiatalok igazi mágnese, finom cupcake-csomagolásban: a gyors változások és döntések, innovatív és kreatív feladatok, modern rendszerek és felelősség a munkájukban.

A Z generáció gondolkodása egyszerűen más, énközpontú, de ha mégis úgy dönt, hogy ad, akkor motivációja óriásira nőhet!

Fel kell ismernünk hogy mik azok a valódi benefitek, amikre a holnap munkaereje ugrik, és meg kell találnunk e halmaz metszetét a meglévő munkatársaink jólétét alakító tényezők halmazával.

A cégek problémája: Fejletlen infrastruktúra

  • hetek múlva, vagy egyáltalán nem kapnak visszajelzést egy-egy állásjelentkezés után
  • irreális és felesleges elvárások álláshirdetésekben
  • felkészületlen és olajozatlan, lassú betanítás
  • sokszor “túl-junior” pozíciók, vagy onnan túl lassú, túl korlátozott továbblépési lehetőségek
  • gyenge, lassú géppark, irodai infrastruktúra
  • a digitalizáció hiánya, vagy túl alacsony szintje
  • rugalmatlan munkaidő
  • túl üres munkakör, kevés felelősség

 

Megoldás: meg kell fogalmazni mire vágynak pontosan a fiatalok és mi az amit utálnak. Erősen át kell gondolni az egészet, hiszen ha nem foglalkozunk a velük az senkinek sem jó, hiszen ezek a fiatalok fogják vinni a céget X év múlva.

Foglalj egy díjmentes toborzási konzultációt:

Ha szeretnél felvenni új munkatársat és kötelezettségmentesen kipróbálni a módszerünket, akkor nincs más dolgod, minthogy kattints a LEFOGLALOM gombra és töltsd ki a rövid űrlapot:

30 perces díjmentes konzultáció:

A konzultáció teljesen díjmentes és NEM jár semmilyen kötelezettséggel. Adataid biztonságban vannak.